Facebook logo

Youtube logo

 

Haj ki rózsám egy szóra – A Mentés Másként Együttes bemutatója

Mentés Másként Együttes: Haj ki rózsám egy szóra

moldvai és historikus dallamok hagyományos bemutatása

 

    A Mentés Másként Együttes, a moldvai magyarság dalait, hagyományos táncdallamait szólaltatja meg. Ebben a moldvaiak legkedvesebb hangszerei, a koboz, a furulya és a hegedű játsszák a főszerepet, de más tájak, népek hagyományából is gyakran merítünk. A népi dallamok mellett historikus énekeket, is játszunk, amelyek közjátékaiban a népzenei motívumok új életre kelnek. Muzsikánkat leginkább újraénekelt népzenének tekintjük, melyet a Mentés másként, Menyegző, Élő Nap és a tavaly megjelent Útitárs CD lemezen örökítünk meg.

    Haj ki rózsám egy szóra címet adtuk a dallam-bemutatónak, amely a szerelemről, a párválasztásról szól, így a moldvai énekek között főleg guzsalyas dallamok szerepelnek (Mikor én még 18 éves vótam…, Ideki e csenderbe…), amelyeket jól ellensúlyoznak meditatív énekeink (Fúdd el jó szél…, Porondos víz matrján) , egy – egy dallamban pedig a katonasors , illetve régi vitézségünk is felcsendül (Falum előtt…, Üdvözlégy kegyelmes Szent László király…).

    Táncházasként, népzene-gyűjtőként, népzene-tanárként elmélyültünk a népi éneklés és táncmuzsika mesterségében, a hagyományos kultúra működésében. Tanítványainkkal, a Népzenei Kamaraműhellyel évente járjuk Moldva hagyományőrző falvait, együtt zenélünk, együtt énekeljük dalaikat, táncaikat, közösen két lemezt adtunk ki, Hegyek-völgyek között és Karikás tánc címmel. A harmadik hagyományőrző lemezünk anyagát éppen ezen a nyáron vettük fel Moldvában.

     Mi sem természetesebb számunkra, hogy a két utolsó népdal előadására ( Ideki e csenderbe… , Mikor én még 18 éves vótam…) a Népzenei Kamaraműhely tagjait és az idei MOGY műsoraiban szereplő a moldvai tehetséges fiatalkorú hagyományőrző énekeseket is meghívtuk.

 

Koncert felállás:

Fábri-Ivánovics Tünde – ének, dob, csengők

Fábri Géza – koboz, tambura, ének

Barta Márton – furulya, kaval, fujara, ének

 

Meghívott vendégek:

Népzenei Kamaraműhely,

Moldvai fiatalkorú hagyományőrző énekesek

 

   

 

 

 

 

 

Haj ki rózsám egy szóra…

 

1. Hova mensz te napvilág, virágom 

2. Haj ki rózsám egy szóra…

3. Historikus dallam Szent László királyról

4. Vótam én es mikor vótam…

5. Porondos víz martján…

6. Menyecske menyecske…

7. Kapum előtt menen el a Tisza…

8. Fúdd el jó szél, fúdd el hosszú útnak porát…

9. Ideki e csenderbe…: +Népzenei Kamaram.

                                    + Moldvai fiatalkorúak

10. Mikor én még 18 éves vótam...: + Népz.

      Kamaraműhely + Moldvai fiatalkorúak

                                                                                                                     

"További kulturális programok a MOGY kereteiben" kattintható címmel.

MOGY 2024 Honlap