Jelenlegi hely
Fábri-Ivánovics Tünde
Fábri-Ivánovics Tünde – népdalénekes, népzenetanár, néprajzos, a magyar népdal jelentős, friss lendületű tolmácsolója. Újvidéken született. Gyermekkora óta folyamatosan fellép, már három éves korában felfigyelnek kivételes muzikalitására. 2001-ben adja ki Beli buba című szólólemezét. Magyarországi és külföldi ismert művészekkel dolgozik. Magyar népzenei előadóművészként számos kiemelkedő díjat szerez. Fábri Géza állandó alkotó partnere, a „Ha folyóvíz volnék…” elnevezésű csángó kulturális missziós program megálmodója. Először 2001-ben egyéni énekesként, majd 2005-ben az általa alapított Guzsalyas énekegyüttessel ismét elnyeri a Népművészet Ifjú Mestere címet. A népzene tolmácsolásában és oktatásában elért eredményeiért Vass Lajos Nagydíjjal, Csongrád megyei Kölcsey emlékéremmel, Bartók emlékéremmel tüntetik ki. 2011-től Szeged város „Szeged Kultúrájáért” díjas aranygyűrűs előadóművésze. 2020-ban Csongrád – Csanád Megyei Közgyűlés Elnöki Kitüntető Díját veheti át, majd Fábri Gézával közösen, 2021-ben a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége népzenei kategória KÓTA Díjat és a Nemzeti Tehetség Program BONIS BONA - A Nemzet Tehetségeiért Díjat. Az MMA Ösztöndíjas népművésze.